Ferencfoto Blog

Doomsday fest - Jarboe, Diesel Klub 2010.04.11

Amerikai kísérleti zenék magyar előzenekarral. Hogy bírod a kiképzést ?

Mielőtt a Diesel Klubba értem volna még örültem is pontosan a kezdésre odaérek mert ilyesmi ritkán fordul elő velem. Ki voltam éhezve a látványra és persze a szeme előtt lebegett a jóféle csapolt sör amit a bárban mérnek.
Sajnos csalódnom kellett, hiába ütött az óra az ajtó zárva maradt és semmi információ nem volt most akkor mi is van. Titkosügynöki kiképzésem kiterjedt ilyen esetekre is így egyhamar a backstage bejáratánál voltam ahol kiderült kis késés van, egy órát csúszik a program. Mondjuk nem ártott volna ezt a bejárathot kiírni vagy legalább egy jóképességű biztonsági őrt kiállítani mert láttam olyat aki egyszerűen sarkon fordult és hazament mert nem tudta mi van.
Szerencsére nyitás után több gond már nem volt így kedvenc helyemen elterpeszkedve egy nagy csupor sörrel a kezem ügyében már más szemmel néztem körbe. Sajnos nem voltak sokan, alig 100 ember várta ki míg bejuthat de aki ott volt az a kemény maghoz tartozott és alig várta kezdődjön a műsor.
Elsőnek a magyar Korog próbálta felcsigázni a látogatókat de fáradozásaikat kevés siker kísérte. Pedig elsőre nem volt semmivel sem gond, jól tolták a fiúk csak valami valahogy… Biztosan ismeritek mikor valami nem jön össze de nem tudjátok miért. Na ilyen érzésem volt nekem is.
Rövid szünet után jött az amerikai Nachtmystium és itt értettem meg mi az amit az előbb hiányoltam. Ez a lendület, a mindent magával sodró profizmus. Olyan hihetetlen energiával kezdtek el zenélni hogy megállt az emberben az ütő és tátott szájjal néztük őket. Nem érdekelte őket mit is csinálunk a szinpad előtt csak tolták az arcunkba a black metált olyan erővel hogy pár perc mulva átmosták vele az agyunkat. Elképesztő volt amit csináltak és úgy látszott ez a fajta taktika jobban bevált mert pár perc mulva páran már el is kezdték a fejüket rázni.
Az biztos ha még egyszer eljutnak magyarországra az első sorból fogom élvezni a koncertjüket, addig is marad a myspace és a youtube.
A kísérleti zene furcsa állatfajta, van aki szereti van akit az őrületbe lehet vele kergetni. Én szívesen elhallgatom, érdekelnek a nem mindennapi megoldások, az új utak keresése de hosszútávon már nem tudnám elviselni. Ennek ellenére mikor megtudtam Jarboe ismét magyarországra érkezik egyből vágyat éreztem rá újból élőben lássam.
Az első szám szép lassú énekkel kezdődött majd a két gitár megszólalásával valami egészen furcsa és megfoghatatlanba transzformálódott át. Az egyik pillanatban popzene volt gitáreffektekkel és lágy elgondolkoztató énekkel egy pillanat mulva már sikoltós kőkemény trash metál majd egy ujabb hirtelen irányváltással majdnem tökéletes operaáriát kaptunk. Koncert végéig ez jellemezte a hangzásvilágot, sehova be  nem sorolható hirtelen váltásokkal és meghökkentő énekkel. Ez az ami Jarboe zenéjét furcsává és nehezen emészthetővé teszi de ugyanez jelzi azt is nála a cél szentesíti az eszközt azaz a zene nem önmagáért van hanem hogy általa elmondhassa amit szeretne. Ez egy üzenet amit hangjegyekbe és énekhangba csomagolt viszont megértéséhez mindezeken túl kell látnunk, le kell hámoznunk ezt a réteget hogy lássuk mi is rejlik odabent.
Magyar vendég is volt, a koncert végefelé Csihar Attila a Mayhem black metál zenekar énekese is felment a szinpadra és közösen adtak elő egy számot. Direkt nem éneklést írtam mert Attila furcsa mély torokhangú lassú aláfestő hangzást adott Jarboe felsőbb regiszterekben előadott énekéhez. Érdekes hangzás volt és beleillett a koncert hangulatába, nekem nagyon tetszett. Büszke is voltam rá hogy egy hazánkfia is lehetőség és publicitást kaphat egy ilyen jelentős előadó mellett.
Szerintem az ottlévőknek sikerült átlényegülniük és együtt élvezni a koncertet mert távozáskor kizárólag elismerő véleményeket hallottam, senki sem bánta meg az ottlétet.
Jarboe és zenekara megmutatta nekünk milyen is az  amerikai underground zene, merre is halad a világ az óceán túlpartján. Ez a fajta stílus sosem tartozott a populárisabb műfajok közé viszont hatását nem szabad lebecsülni, sok zenekar merített ötleteket innen akár bevallják akár nem.
Egy apró szösszenet a végére: a helyszinen azt gondoltam a hangosítás nem volt tökéletes bár utólag belegondolva már nem tudom eldönteni a gerjedések és fals hangok nem képezték-e a zene részét. Lehet még egyet alszom rá.

Lemezbemutató hangversenye volt a Szent Efrém férfikarnak a Petőfi téri Nagyboldogasszony Magyar Orthodox Székesegyházban.

Kellemes egyházi zene egy gyönyörű templomban, kell ennél több ?

Trafó 2010.03.31:
Medence Csoport, Bélaműhely, MobilBrigád : Mini-a-Túrák

Április 4-ig minden este megrendezésre kerül az immáron harmadik alkalommal jelentkeziő Mini-a-túrák, a több kisebb etűdöt felvonultató, fiatal alkotókat, alkotócsoportokat bemutató est. Idén a lazán kapcsolódó produkciókat a 10 éves fennállását ünneplő Medence Csoport koordinálja. Az est jelszava a játékosság, a kreativitás és az együttműködés.
Az előadás közös játék: egy olyan kísérletező kreatív folyamat végeredménye, melynek során az alkotók a felvetett témák kapcsán megvitatják gondolataikat, ötleteiket, majd megfogalmazzák saját megoldásaikat, válaszaikat.

Bélaműhely: Hang és Kép verseny
A Bélaműhely akciójában megszólalnak a Medence Csoporttal közösen fejlesztett különleges hangkeltő eszközök: lájbercümmen, mozgó biciklidob, hangburgers, gettómarimbula, óriáscajon, gygantociplis, steelfujara, ipariporoltó bass, szürkebubi bass, billentyűzetshaker …
Kresalek Dávid kerékpáros filmfelvételei gondoskodnak arról, hogy a szemek is nagyra nyíljanak, ne csak a fülek.

Royal Fixi Club: Szédületes Fixi Viadal Voxával és Buppával
Két versenybiciklista teker egymással szembe állított versenykerékpárokon. A kerékpárosok egész este jelen lesznek és a verseny részleteit végig nyomon követhetjük! Á la Belville Rendezvous.

MobilBrigád: Szajkóhukky és az arcbalett négy, esetleg öt színészre
Alice a tükrön túli - ugyanaz és mégis más, fordított és felfordult - világban az egyszerű “parasztból” “királynővé” válik. Az néző pedig megtudhatja, hogy a felfelé vezető út göröngyös, de tanulságos.

Funnyment Prodakson: VJ-k a lila köd ellen
- Itt már minden lila?
- Összefogásra van szükség!
VideóSzeánsz öt Vj-vel. Különböző stílusok, hangulatok és technikák. Egy produkcióban a vj-k krémje.

Varázslat vagy szemfényvesztés ? Brendan Perry Koncert a Diesel Klubban.

03.30.2010

A nem igazán feloszlott viszont mai napig sikeres és egyedi hangzásával új utakat mutató Dead Can Dance egyik alapító tagja Brendan Perry ismét Magyarországon járt hogy elvarázsolja az átlényegülésre vágyó közönséget.
Hideg volt a szokásos kedd esti koncertnapomon mikor a Diesel Klub felé igyekeztem. Szokásom szerint úgy időzítettem hogy egy kicsit korábban érkezzek ami most is fél órát jelentett. Körbenézve azt láttam, hogy rajtam kívül összesen 10 ember lézeng tétova összevisszaságban ami jelenthet akár rossz óment is a koncertre de szerencsére nem vagyok babonás. Nekidőltem a bejárat előtti vastraverzeknek és végiggondoltam mit is tudok Brendan Perryről.
A Dead Can Dance 1981-ben alakult Ausztráliában majd gyorsan Londonban kötött ki és 3 év mulva megjelenő első név nélküli lemezükkel elég nagyot löktek az addig lanyhán csordogáló folkrock kerekén. Mindez egycsapásra híressé tette őket és nem is haboztak kihasználni a hírnevet, 1986-tól 1990-ig négy lemezt is megjelentettek. Hamari munka sosem jó szokták mondani de mindez rájuk nem igaz, lemezeik nem egy kaptafára készültek. Az alternatív rockzenétől a törzsi népdalig mindenféle zenét játszottak és ezeket úgy alakították át hogy eredeti de rájuk jellemző legyen a hangzás. Lemezeik között de még az egy  lemezen található dalok között is hatalmas stílus és hangulatbeli változások vannak, ettől válnak egyenként eredetivé mégis dallamvilágukban jellegzetes Dead Can Dance számokká. Egyetlen számuk után is bárki könnyen azonosítani tudja őket bárhol is hallja legközelebb. Mindez azt eredményezte hogy bár rengeteg számuk lett ismert mégsem lehet őket beskatulyázni egyetlen kategóriában sem.
A zenekar megszünése 1996 után kezdődött, ekkor már a másik tag, Lisa Gerrard is külön utakon járt. A sok külön munkálkodásnak meg is lett a böjtje, a 2005-ben ujjáalakultak és világ körüli turnéra indultak mely rendkívül sikeres lett. Tovább bonyolítva a dolgot ezek után ujra szétváltak  de nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a későbiekben ujra együtt dolgozzanak.
Bár mindketten sikeresek külön-külön is azért az egyértelmű hogy legnagyobb és legmaradandóbb számaik azon időszak alatt születtek mikor együtt zenéltek.
Az hogy mennyire sikeres egy együttes az is jelzi hányan és hol használták fel a zenéjét, mikor ennek utánanéztem magam is elcsodálkoztam. Csak felsorolásképp pár név a listából, ha valakinek van kedve számolja össze hányféle stílusú műfajra hatott megtermékenyítőleg amit csináltak: Arch Enemy, The Gathering, Post Death, Terminátor 3,  Baraka, Elizabeth  filmzene, Démon 2 olasz horrorfilm filmzenéje, Civilization IV számítógépes játék.
Szendergésemből felriasztott az ajtó nyitása így a már megsokasodott tömeggel behömpölyögtem a nézőtérre. Gyorsan el is foglalatam a szinpad előtti helyemet de kár volt ennyire igyekeznem mert percre pontosan 1 órával később kezdődött a koncert. Előre ezt nem tudtam de kihasználva az időt boldogan ténferegtem a két bárpult és a pólóárus között. Egyikőjüknek sem volt jó napja, a sörök egy ilyen intellektuálisabb koncerten csak nem akartak fogyni, a pólók meg hiába csábították bűnre a kispénzű megjelenteket. Szerencsére ahogy az idő telt megsokasodtunk mi is és az első hangok felhangzásakor már majdnem telt ház volt. Utólag ezen sokat gondolkoztam de úgy tünik örök rejtély marad nekem hogy ki az aki otthon a karosszékben heverve hirtelen gondol egy nagyot és 1 órával a hivatalos koncertkezdés után még beesik az ajtón. Egyszer csak rájön a hoppáré és azt mondja az asszonynak: Nosza öltözz elviszlek egy Brendan Perry koncertre ? Sose tudom meg…
Jellemzően a 20-30-as korosztály érezte szükségét pár kellemes órát eltölteni a Diesel Klubban de közülük is a műveltebb réteg. Mindez előrevetítette, hogy ez nem egy fejrázós rekedtségig üvöltözős koncert lesz, itt más jellegű kikapcsolódás várja a betérőket.
Első pillanattól kezdve szimpatikus volt Brendan Perry, nyomát sem láttam rajta a nagyság átkának, szerényen bejött a szinpadra és egy jó hangos „Jó estét”-el köszönt, majd kis gitárhangolás után felemelt hüvelykujjal kimutatott a hangtechnikusnak és egy harsány „Most jó”-t is belekiáltott a mikrofonba. Semmi szokásos és halálosan unalmas sablon mint például a Hello Budapest! vagy a How Are You ?, nem ő mindazt amit nem énekelt azt magyarul mondta, nekünk hogy halljuk és értsük. Egyből kapott is mindenkitől egy nagy piros pontot a neve mellé.
Első számként a jellegzetes gitárhanggal kisért The Arcane melegítette be a közönséget akik ezek után végig áhitatosan állták végig az egész koncertet persze a szünetekben feléledve és vastapssal erősítve meg a zenekart szimpátiájukról. A Love on The Vine engem kevésbé fogott meg pedig kifejezetten erre a turnéra írodott és az igéretek szerint a következő nagylemezen rajta is lesz. Pedig jól kezdődött, jellegzetes is volt lehet velem volt a hiba és inkább visszafelé akartam nézni mint előre. Viszont ezután következett az Into the Labyrinth album egyik legszebb és általam legjobban várt dala a The Carnival is Over. Brendan Perry melankolikusan kellemes énekhangja elvarázsolt világot teremt a hallgatóságnak, könnyű benne feloldódni bár igaz dalainak megértése az átlagnál jobb angoltudást igényel.
Valahol itt történt hogy a zenekar hellót intett és mintha le akarna menni a szinpadról. Persze
mindenki nevetett és kaptak egy szép marasztaló tapsot is de jólesett hogy a komolyságot félretéve kikacsintanak a szinpadról.
A The Golden Rule mély alászállás volt egy szerelembe, lassú de mégis erőteljes dobritmusokkal és  vele incselkedőn megszólaló hipnotizáló hatású gitárakkordokkal.  Egy kis mélyrepülés következett a Passage in Time, Dream LetterThis Boy és a You Never Loved this City számokkal de számomra a másik kedvenc a Wintersun volt jellegzetes kezdésével és természetesen az utánozhatatlan énekkel. A gitárszóló csak még felejthetetlenebbé tette és ez volt az a pillanat mikor rádöbbentem Brendan Perry igazi erőssége nem a zeneszerzés sem a gitározás, ő a dalszövegeivel éri el azt a célt hogy hetekkel később is azon gondolkodjunk miről is szólt egy-egy dala. Ő a személyiségével adja el magát mely erős és határozott, rádöbbent arra mennyire el lehet valaki veszve a világban és milyen nagyon szüksége van azokra a már-már elcsépelt dolgokra ami nélkül csak elveszne az időben és térben. Nem lehet szerelem nélkül, hazugságban élni és tovább hallgatva dalait mindenki egy kicsit megváltozik, nyitottabb a világra és nyíltabb a többi ember felé is.
Az Utopia zárta a koncertet, boldog köszöngetés után barátságos levonulás következett, hogy a vastaps után ismét lássuk őket a szinpadon. Szerencsére a későbbi kezdés sem vette el senki kedvét a maradástól, az utolsó metróig még bőven belefért az időbe, hogy tovább élvezzük a koncertet.
A Voyage of Bran következett a jellegzetes kutyaugatás szerű szintetizátor effektjeivel majd a Spirit.
Újabb elköszönés, boldog mosolyok mi meg csak tapsolunk mint a bolondok. Szerencsére nem kapcsolták fel a lámpákat és ujra visszajöttek de már csak hárman hogy egy ujabb halhatatlan Dead Can Dance dalt adjanak elő, a Severance-t mely lassú szintetizátor hangjaival és ezzel egybefonódó énekkel olyannyira jellegzetes hogy ennél méltóbban egy koncertet befejezni már nem is lehetne.
Sem a világításra sem a hangosításra nem lehetett panasz, mindkettő olyan olajozottan működött, hogy szinte nem is figyeltünk rá. Mondjuk szinpadi fényekkel nem sok újat lehet a Diesel Klub szinpadán alkotni de megtettek mindent amit lehetett.
Ritkán jutok el olyan koncertre mely ennyire mentes a sallangoktól és egyben ritkán érzem azt hogy olyan zenét hallok mely igazán megérint és elgondolkoztat. A mostani egy ilyen alkalom volt és hiszem hogy kellenek ezek a ritka kivételek hogy ezek után ha csak kicsit is de másképpen nézzek a világra.

Setlist:

The Arcane
Love on The Vine
The Carnival is Over
The Golden Rule
A Passage in Time
Dream LetterThis Boy
You Never Loved this City
Wintersun
Medusa
Eros
Utopia
-
Voyage of Bran
Spirit
-
Severance

STOMP 03.24.2010 Kongresszusi Központ

Zajongj ha tudsz, avagy koncert traktorbelsőre, mosogatóra és gumicsövekre.

A STOMP műfaji behatárolása nagyon nehéz hiszen instrumentális, ének nélküli zenét játszanak industrial stílusban azaz ipari eszközök segítségével. Lehetne még táncszinháznak is hívni hiszen egyfolytában mozognak, előre megkoreografált lépésekből és mozdulatokból rakják össze a produkciót.  Mindezt izgalmas show műsorral tetézik és megfűszerezik humorral. Vajon mindez együtt hogy mutat, mi lesz a végeredmény ?
Ezen gondolkoztam mikor a Kongresszusi központba igyekeztem. Hiába néz meg valaki a youtube-on videókat, hiába próbálja meg beleélni magát milyen lehet látni őket a szinpadon, élőben dől el minden.
Majdnem teltház volt, korosztályban vegyes volt a megoszlás bár gyerekeket nem láttam de 20-tól 60 évesig mindenki csillogó szemekkel várta a kezdést.
Elsötétült a szinpad és olyan halotti csend ereszkedett a teremre hogy még a légyzümmögést is hallani lehetett. Szükség is volt erre hiszen mint fentebb említettem itt a hangok játsszák a főszerepet, minden kis surranásnak vagy zörgésnek előre meghatározot szerepe van. Meg is jelent a szinpadon egy kopott ruhába öltözött munkás aki egy nagy seprűvel igyekezett a felhalmozódott piszkot összeseperni. Nem telt bele sok idő, egy-két suhintás után elkapta a lendület és máris ritmusra járt a kezében a szerszám. A többiek sem tétlenkedtek, lassan előjöttek és elkezdődött a STOMP egyik legismertebb száma mely a Brooms-seprűnyél címre hallgat. Elragadott engem is a lendület amivel előadták és az jutott eszembe modern tánczene ide-vagy-oda de az ősember a legősibb ritmusokat ugyanígy verte ki a keze ügyébe kerülő tárgyakkal és ha ma meghallunk egy ilyen ritmust ugyanúgy megmozdul bennünk valami mint akkor régen. Semmi rossz nincs ebben hiszen mindenapjainkat is a ritmusok, ütemek és a hangok befolyásolják, ezek segítenek eligazodni és megtalálni a helyünket.
Nagyon hamar rájuk lehet hangolódni, ezt jelezte az első szám utáni vastaps is, sikerüknek szerintem ez is része, könnyen megérthetők, könnyen megszerethetők de mégis utánozhatatlanok. Ha valaki nem hiszi próbáljon meg pár doboz gyufával hangulatot csinálni de semmi mást nem tehet csak rázogatja és a körmével ütögeti. Ugye nem megy ? Pedig elképesztően jól hangzik csak meg kell nézni ők hogyan csinálják.
Kevés fénnyel dolgoztak, sosem volt olyan hogy a szinpad telibe lett volna világítva, mindíg csak a hangulatot adták meg a fényekkel. Néha egy-egy merészebb húzás (például mikor köteleken függeszkedve az oldalfalakon lévő dobokon játszottak) meghökkentette a közönséget mert egész addig nem tudtuk ott is vannnak hangszerek míg egyikük el nem kezdett rajtuk játszani és a reflektor meg nem világította.
Nagyon jó volt a terem akusztikája, végig nem tudtam rájönni használtak-e egyáltalán mikrofonokat vagy a keverőpult csak az egyébb zörejek miatt volt beállítva. Azt gondolom egy nagy vashordó püfölését nem kell külön kihangosítani, elég erős hangot ad magától is.
A szinpadi díszletek (már amennyiben a mindenfelé lógó csöveket, vasakat, hordókat  és egyéb közelebbről meg nem határozható dolgokat annak vesszük) inkább funkcionálisak voltak mint szépek ez is jelezte külön ideológiát nem kell keresnünk a zenék mögött, ezek a dolgok kizárólag a hangzás miatt vannak ott.
Nem számoltam hány számból állt az előadás (talán 20 is lehetett) mert belefelejtkeztem abba az élménybe amit kaptam. Bevallom sosem láttam még olyat hogy vashordókon járva és azokat ütögetve adjanak elő egy számot de még olyat sem hogy egy komplett (mosogatóvízzel teli) konyhai mosogatót cipeljenek valakik a  nyakukban és ezzel teremtsenek hangulatot.
Az elég merész húzás hogy szám után a vizet egy vödörbe eresztik ki, jópáran megértették a célzást és hatalmas nevetést kaptak érte.
Volt még öngyujtó csattogtatás, kukászacskóban turkálás, kosárlabda pattogtatás és még rengeteg más is.
Minden számot elmesélni kevés lenne az idő, aki ott volt élvezte aki meg nem az sajnálhatja hogy nem jött el és bár kárpótolhatja magát az interneten felbukkanó videókkal de az az élmény nem ugyanez.

A legjobb dolog ami szerintem egyedivé teszi a STOMP előadását az az utánozhatatlan humor mellyel a mindannyiunkban megbúvó huncut kisembert mutatják be. Mindannyian szeretjük ha miénk az utolsó hang egy beszélgetésben ezért ha akad a kezünk között egy gumicső mi is csapnánk egy nagyot a padlóra egy-egy jobb ütem végén. Még akkor is ha ezzel többi zenésztársunk magunkra haragítanánk. Vagy mi is szeretjük egyedül olvasgatni kedvenc ujságunkat és roppant módon bosszantana ha krákogó, ujságját zörgető minket bosszantó társaságot kapnánk. Ezek azok az apró dolgok melyek elmesélhetetlenek de mégis felejthetetlenek. Utólag lehet már csak erre emlékezünk de hetekkel később is könnyes szemmel tudjuk mesélni hogy is történtek.
Talán azért is tudott a humor ennyire megfogni mert ez egy kifejezetten európai STOMP előadás volt, nem nemzetközi. A kultúrák közti viccek különbségéről most nem kivánok értekezni de úgy gondolom európában az európai humor nagyobbat üt mintha más nemzetekét adnák elő.
Még ennél is európaibb sőt kifejezetten Magyarországra jellemző volt amikor a koncert végén egy-egy (magyar márkájú) dobozos sörrel a kezükben visszajöttek és még azt is képesek voltak úgy kibontani hogy ritmusra pukkanjanak a dobozok.
Megérdemelték a tapsot és az elismerést amit kaptak, megdolgoztak érte.
Nekem személy szerint nagyon tetszett az amit valaki kifelé menet hibának nevezett, mégpedig hogy a fellépők némelyike egy-egy ritmusbeli hibát vétett. Azt gondolom épp ez teszi emberivé az előadást, ettől lesz életszagú és így biztosak lehetünk benne valóban ott, azok és nekünk játszanak. A dolog másik oldala hogy ezeket a hibáknak az kihallása annyira hozzáértő fület igényel hogy szerintem kettőnkön kívül más észre sem vette.
Még egy apróság a végére: jó lett volna ha kezdéskor figyelmeztetik a nézőket kapcsolják ki a mobiltelefonjukat mert a csörgés néha megzavarta a hangulatot és az előadókat is.
Sokáig tartó jókedvet és az egyéni ritmusok különleges keverékét adta nekünk a STOMP a Kongresszusi Központ gyönyörű épületében. Köszönjük nekik és visszavárjuk őket jövőre is.

Eljött a nagy nap mikor eljött hozzánk a Rammstein én pedig tűkön ülve vártam vajon bejutok-e. Védül mint a mesében, minden jól végződött.

Végre elérkezett hozzánk is a német industrial zenét játszó polgárpukkasztó együttes a Rammstein mely turnéjának az egyszerűség kedvéért a saját nevét adta kiegészítve az idei év dátumával.
2009-ben kiadott legújabb lemezüket a szép nevű Liebe Ist Für Alle Da-t mutatják be de természetesen nem maradnak el a régebbi sikerdalok sem.
Bízvást mondhatjuk a Rammstein már több mint egy zenekar, ők már jelenség akiknek mindegy milyen értelemben csak beszéljenek róluk. Jellemző rájuk a méltán híres Pussy szám és az abból készített videoklip illetve az új lemez Special Edition változata melyet műpénisszel, síkosítóval és bilinccsel együtt árultak. El ne feledkezzünk még a lemezborítóról sem melyet németországban be is tiltottak nyilt erőszakot és kínzást ábrázoló képe miatt. Ezek miatt Fehéroroszországban be is akarták tiltani a koncertjüket, szerencsére végül mégis megtartották.

Már érkezéskor is feltünt de mikor beértem a küzdőtérre már egyértelmű lett hogy ez bizony a 20-30-as korosztály népi ünnepe erősen militáns beütéssel, mely a német nyelvre és németország történelmi szerepére is utal bár a rammstein szigorúan távoltartja magát a politikától.
Ettől függetlenül megállapítható hogy a kopasz fej még télen is menő, rammstein koncerten pedig ugyanúgy hozzátartozik a ruházathoz mint a kézben tartott korsó sör. Utóbbi fogyasztása a kaszthoz tartozás érzetét erősíti és itt is igaz a mondás: minél több annál jobb.
Amíg meg nem találtam a helyem azon gondolkodtam miért is szeretjük a Rammsteint, mi lehet bennük az a valami ami miatt teltházas koncerteket adnak ahova csak mennek. Zenéjük mechanikus, technoid, énekelni pedig kizárólag németül hajlandóak.
Egyszerű ritmusokkal, katonásan sorbarendezett ütemekkel támadnak. Szinte agyonnyomják az embert és ezt még fokozzák a szinpadi külsőségekkel melyek a pirotechnika bősz alkalmazásával olyan látványvilágot teremtenek melyet lehetetlen feledni.
Lángoló szárnyú angyal, tüzet okádó zenészek, tízméteres lángnyelvek, ez lehet a siker receptje ? Nem tudom de lehet nem is kellene ezen ilyen sokat gondolkodni.
Megközelítés kérdése honnét nézzük, hogy az új lemez számai valóban megújulást jelentenek-e vagy csak gyenge próbálkozás hogy ujra a csúcsra jussanak.
Mindenesetre kellő látványvilággal, hangerővel megtámogatva és 14000 ember előtt előadva brutális hatást gyakorolnak mindekire. És azt hiszem ez a lényeg.

Előzenekarként a norvég Combichrist lépett fel akik egyéni 2 dobos, énekes, billentyűs felállásban kellemesen ritmusos industrial zenét adtak elő zsigerekig hatoló egyszerű de mégis magával ragadó dalokkal. Erős félház fogadta őket, csak bánhatja aki nem volt bent mert a WTFWWY vagy a This Shit Will Fcuk You Up nagyon jó szám volt. Meg is kapták érte a vastapsot mert megérdemelték.

Kissebb technikai szünet után elsötétedett a terem és kezdődött a Rammstein koncert. Természetesen első számuk mi más is lehetne mint új lemezük nyitószáma a Rammlied. A szinpad hátoldalán 2 hatalmas rést kezdett baltával vágni Paul Landers és Richard Kruspe, középen pedig egy lángszóróval Till Lindemann segített megfelelő lyukat tágítani a bejutáshoz majd egy hatalmas robbanás jelezte kezdődik a szám.
Ettől kezdve beindultak mint egy úthenger. Akinek nem tetszett valamelyik szám az is elámult a látványon. Hihetetlen pirotechnikai látványt kaptunk, robbanásokkal, petárdákkal, hatalmas lángnyelveket okádó csövekkel. Mindezt tetézték a közönség fölé kilőtt tüzes rakétákkal, gőzágyúkkal és a mennyezetig fellőtt konfettifelhővel.
Az új album számai után jöttek az örök slágerek, a Benzin alatt szerintem egy kissebb város heti benzinmennyiségét égették el, a Links 2-3-4 pedig sokkal inkább egy katonai felvonulásra emlékeztetett a szinpadon masírozó Till Lindemann-al az élen. A közönség hely hiányában nem tudott masírozni de ezt bőven pótolták tapssal és lábdobogással. Az csak természetes ekkor már mindenki teli torokból üvöltötte a refrént és sokkal inkább hasonlítottunk egy megvadult állatcsordára mint békés koncertlátogatóra, node azért jöttünk hogy kieresszük magunkból a gőzt és a felesleges energiát.
Fantasztikusan néztek ki a szinpad fölé szerelt kerek reflektorok és a hátul álló fényfalak. Aki az első sorokban volt az nem tudom hogy élte át a felcsapó lángokat mert a melegüket még a hátsó sorban is lehetett érezni.
Flake Lorenz a koncert nagy részében a futógépen edzette magát, oliver Riedet gumicsónakban adták kézről kézre a nézők és természetesen a benzinben fel is gyujtottak valakit aki égő ruhában rohangált a szinpadon míg egy poroltóval el nem oltották.
A Pussy alatt Till Lindemann egy hatalmas betonkeverő szerű szerkezeten gurul a nézőtér előtt és abból húszméteres habot lövell mindenki nagy örömére
Voltak még hatalmas kék lézerek, három hatalmas ventillátor melyek a szinpad hátoldaláról füstöt fújtak, és még nem is tudom mik amik égtek/robbantak/lángoltak/durrantak és ettől nagyon de nagyon jól éreztük magunkat.
Minden jónak vége szakad egyszer, ez most is így történt. Kaptunk még egy: szeretlek titeket, köszönöm szépen-t erős németes akcentusban mely inkább zeretlek-ként hangzott de ez beleillett az eddigi katonás hangzásba és természetesen kitörő tapsot kapott. Szinpadról levonulás, lámpák lekapcsolása. Oly hosszúra sikeredett a szünet hogy többen elindulnak kifelé és csak a dörzsöltebbek tudták hogy amig a nézőtér világítása nincs felkapcsolva minden megtörténhet.
Meg is történt, a kitartó vastaps és a lábdobogás meghozta eredményét, ujra felgyulladtak a szinpadi fények és Till tüzes angyalszárnyakban állt a mikrofon elé. Mi más is lehetett volna a ráadás szám ha nem az Engel ? Mert megérdemeltük.

A hangosítás nem volt a csúcson, inkább a nyers erővel igyekezett lenyűgözni mint a minőséggel, hallottam már jobbat is, de a hangulatra nem lehetett panasz. A Rammstein azon együttesek közé tartozik akiket egyszer mindenkinek látni kell. A felismerhetetlenségig torzított effektek, a töménytelen pirotechnika, a német nyelv parancsolóan agresszív dallama pillanatok alatt képes engedelmes  és egynemű masszává változtatni a hallgatóságot majd így is tartani őket egészen a koncert végéig.
Élni lehet a RAmmstein nélkül is, de vajon érdemes ?

Teltházas koncertet adott a Művészetek Palotájában a Brnoi Filharmónikus zenekar és a 60 fős Cseh filharmónia Kórusa. A hatalmas érdeklődést jelzi hogy már február elején elkelt az utolsó jegy is.
Aleksandar Markovic vezényletével nagyon szép de mégis egyedi előadással örvendeztették meg a hazai közönséget.
Szünet nélkül talán egy kicsit sok volt a 110 perces mű de a sikert jelzi hogy az előadás végén háromszor is visszatapsolták őket.

A Brnói Filharmonikus Zenekar története az 1870-es évekig nyúlik vissza, amikor Janáček megalapította a Cseh Szimfonikus Zenekart. 1956-ban a Rádiózenekar és a Brnói Régió Szimfonikus Zenekara egyesülésével alakult meg a Brnói Filharmonikus Zenekar, amely azóta is az ország egyik vezető együttese. Évente általában negyven koncertet ad Brnóban és Csehországban. Eddig több mint 700 hangversenyt adtak a világ minden táján. Olyan karmesterekkel dolgoztak együtt, mint Karel Ančerl, Jiři Belohlavek, Sir Charles Mackerras, Kurt Masur, Yehudi Menuhin, és a legkiválóbb szólistákat hívták vendégként. Alexndar Markovič 2009-től vezeti az együttest. Leopold Hager, Gianluigi Gelmetti és Lothar Zagrosek egykori tanítványa a klasszikus és a kortárs kompozíciók értő tolmácsolója, aki zenekari és operakarmesterként is bizonyított Csehország, Szlovákia, Ausztria és Németország híres zenekaraival.

A The Irrepressibles egy egészen különleges zenét játszó angol csapat, találtam róla egy cikket, idemásolom.
A IX. kerület egyik eldugott kis utcájának sarkán áll a kivülről magából keveset mutató Trafó. A szürke külső elképesztő belsőt rejt hiszen Magyarország kortárs művészetének szive rejlik e falak között. Különleges máshol soha be nem mutatott előadásokat láthatunk mind a tánc mind a zenei életből. Teltházas programjai mindíg valamilyen csemegét rejtenek az ujdonságokra fogékonyaknak, Kemény piros székein sok olyan eseményt láthattunk melyek mélyen elgondolkodtatnak ugyanakkor szórakoztatnak is.

Talán a legjobb szó az hogy furcsa az angol The Irrepressibles mely első lemezét a Mirror, Mirror-t mutatta be nálunk.
Még nyitás előtt figyeltem ki az aki eljött, kit érdekelhet egy nem mindennapi zenei koncert. Nem csalódtam főleg a fiatal korosztály képviseltette inkább magát, 30 év felettieket szinte nem is láttam.
Telt ház volt amin nem is csodálkozom, a közel félezer koncertlátogató még a lépcsőket is elfoglalta, sőt a nagy érdeklődés miatt a szinpad elé még egy sor széket is beraktak.

A sötétben megérkező zenészek hosszas hangolás után csöndesedtek el és nem tudtam eldönteni vajon ez is a show része vagy erre tényleg szükség volt. Nem megszokott dolog hogy barokkos időket idéző hangszerekkel, brácsával, nagybőgővel csellóval és oboával adjanak elő popzenét ám ezek hangzását sikerült oly egységgé ötvözni mely csak még nagyobb erőt ad és egyben kiemeli egyediségüket.
Már megjelenésükkel is igyekeznek áthágni mindazon határokat amiket egy zenekar maga köré építhet. Nem csak egyszerű koncertet adtak hanem egy külön világot építetek fel extrém jelmezekkel, csábító dekoltázsokkal és félmeztelen zenészekkel. Lehetetlen eldönteni vajon zenés szinházat vagy szinházi zenét látunk, a 10 tagú zenekar minden tagján volt valami meghökkentő, valami eredeti.
Mindannyiuk között mégis Jamie McDermott énekes volt a legkülönlegesebb hiszen vastagon rúzsozott szája, hosszú műszempillái és csillogó válldísze kétségeket ébresztett nemi hozzátartozását illetően. Mindezt tetézte szentimentális éneke mely hol férfiasan kemény majd egy szempillantás mulva már lágyan nőies. Furcsa nemtelenségében mindenkihez szól, és azt vesszük észre egyszercsak már nem őt halljuk és figyeljük a szinpadon hanem azt hogy mit is mond.
Az első szám végére már minden ellenvetésünk el is párolgott oly könnyű volt átengedni magunkat az általa festett illúziókkal teli látomásnak. A halkan síró húrok, csöndben jajongó hangfoszlányok egyszerre ingerelnek ám csábítanak is és utólag jövünk rá mindez csontig hatoló maró gúnnyal volt leöntve. Misztikus és hipnotikus helyre kerültünk melyet a fentről lelógó régi izzók pislákolása és a neoncsövek villanása nem evilágivá változtatott. A Nuclear Skies lüktető ritmusai szívhez szólóan közvetítik fájdalmas üzenetét de kedvencem az In This Shirt melynek vad hegedű szólamai is elgondolkozásra késztetnek. A számok előadása közben az összes zenész egyszerre mozgott és hajladozott, furcsa sminkjük, extrém öltözetük és a félhomány mely hol elrejtette hol megmutatta őket mintha csak egy elborult elme látomásai lennének.
A Splish!Splash!Sploo! alatt nagyon tetszettek a fények, a hegedűszólamok alatt lágyan kiemelték a zenészeket majd az ének alatt a keményebb reflektorok drámaibb hatást adtak. A ritmust követve egyszerre meneteltek a zenészek majd oldalt fordulva a szinpad két oldalán lévő hatalmas tükrökben figyelhettük tovább őket.
Bár a számok alatt nem sok reakció érkezett a közönségtől de a szünetekben mindezt bepótolták. Vad tapssal köszöntek meg mindent, hangos kiabálással jelezték értik amit a szinpadról nekik mondanak és így biztosították a zenészeket előadásuk megértő fülekbe jut.

Egy kissebb baleset is történt Jamie McDermott gitárjával, egy húr elpattant és beleakadt a mikrofonba. Szerencsére mindez sem őt sem a hangzást nem zavarta.

Természetesen koncert végén megkaptuk a ráadás számokat is de a közönség csak nem akarta elengedni a zenekart, hosszú ideig tartó vastapssal és lábdobogással követelték vissza őket a szinpadra. Szerintem meglepte őket mindez és egy nagyon szimpatikus lépéssel köszönték meg: lejöttek a szinpadról és az első sorok előtt hajoltak meg, sőt a sor szélén ülő csinos lány még egy vad csókot is kapott Craig White oboástól. Nem rossz szuvenír, irigykedtek is rá a többiek

Jamie McDermott nem siette el zenekara első lemezét, egy gyémántcsiszoló türelmével és hozzáértésével 8 éven keresztül alakította a számokat olyanná amilyennek ma hallottuk.

Első magyarországi fellépésükkel megalapozták hírnevüket, az elképesztő szinpadi műsorral és az elgondolkoztató szövegekkel megmutatták miért tartják őket 2010 legnagyobb angol meglepetés zenekarának.

A Thália szinházban tartott a MÁV zenekar egy gyerekeknek szóló előadást melynek végén a bábszinház szinészei is meglepték őket egy rövid előadással.