A dobok urai japánból, Matsuri Fiesta a Yamato-val !
Teltházas előadást adott a Yamato a Kongresszusi Központban ami csak azoknak meglepő akik még sosem hallottak Japán egyik leghíresebb taiko dobon játszó együtteséről.
Azonban nemcsak dobok hanem egyéb ősi hangszerek is előkerülnek melyek európai füllel nehezen beazonosíthatók, ilyen egy citerára hasonlító de annál sokkal nagyobb pengetős hangszer vagy a szitár egyik távoli leszármazottja. Nem is az a fontos hogyan hívják hiszen ez nem hangszertörténeti kiállítás hanem hogy hogyan tudják megszólaltatni. Mondanon sem kell az együttes tagjai mesterei ezeknek a hangszereknek, életre kelnek a kezeik alatt és dallamaikkal felidézik azt a kort mikor a nagyobb ünnepségeken ezekre a dallamokra táncoltak az emberek.
Néha egy-egy dallamot képesek addig forgatni és átalakítani hogy a alig lehet ráismerni de mégis ott lüktet a háttérben és hosszú percekig képes lekötni a hallgatóság figyelmét.
Hihetetlen precizitással és ritmusérzékkel játszanak le elképesztően bonyolult dobszólókat és emellett erejük és energiájuk is marad arra hogy közben táncoljanak vagy ütemes kiáltásokkal buzdítsák egymást és a közönséget.
Ami leginkább megmarad az emberben az az a hatalmas erő és lendület amivel folyamatosan ütik a dobokat. Szinte meg sem állnak, néha halkabban néha hangosabban de egyfolytában dolgoznak , van úgy hogy szám közben is dobokat cserélnek vagy átmennek egy másikhoz de egy pillanatra sem állnak meg. Mindezt teszik úgy hogy folyamatosan mosolyognak a közönségre, bolondoznak egymással és kisebb tréfákat űznek de sosem tévesztik el a ritmust.
Megérdemelt vastapsot kaptak, a ráadás után akarta a közönség elengedni őket és jó volt látni rajtuk is milyen jólesik az elismerés. Integettek a közönségnek sőt meg is tapsoltak minket.
Bár a zene a lényeg a szinpadra sem lehet panasz, szépen felépített bambusz paravánokkal választották el egymástól a külön-külön is mutatós mélybarna szinű dobokat. A középen található hatalmas rizslámpás halvány fénye sejtelmes árnyékokat ad a félhomályban mozgó dobosoknak.
Visszagondolva nem a zene volt az ami elsőként eszembejut hanem a humor ami folyamatosan átszőtte az előadást. Volt hogy hárman játszottak egy cintányérszerű hangszerrel és képzeletbeli legyeket próbáltak elkapni és olyan is volt hogy öten egy nem létező pingponglabdát pattogtattak egymásnak. Aztán ott a legkézenfekvőbb dolog, dobbal tapsoltatni a közönséget amit egy váratlanul beérkező másik dobos megzavar és a végén párbajra hívva kiderüljön mindketten egyformán jól játszanak.
Az öröm és a jókedv volt az ami megmaradt bennem és ahogy hallottam a többiekben is és valószinűleg ez sikerük titka is. Lehet rossz a kedved, lehetsz bánatos vagy mélabús mikor bemész, távozáskor már biztosan mosolyogni fogsz.
Egyetlen apró dolog zavart csak, néha a mélyebb hangok megszólalásakor valami berezonált az épületben és ez a zizegő hang elváltoztatta az egyébként szépen szóló zenekar hangzását.
Jegyek erősen korlátozott számban még elérhetőek a későbbi előadásokra így ha valaki kedvet érez hozzá még láthatja és hallhatja őket személyesen.
